Bandi bácsi

A következő karakter, akit bemutatok nektek: Bandi bácsi, az öreg utcaseprő. Elkattintottam festés közben pár képet, ne féljetek, csak azokat a képeket rakom nektek ide, amin a festés folyamata látható, a csücsörítős önportréktól megkímélem az olvasóközönséget(és magamat isJ)

a kész kép

Hangolódjatok rá Bandi bá'-ra egy kis meserészlettel. Arról pedig, hogy miért is olyan szomorú ez az utcaseprő, mélységesen hallgatok, mert hát kell egy kis titokzatosság, nem igaz?

"Egy kora tavaszi napon Mindenbele Béla szokásos felderítő útjára indult. Tavaszi nagytakarításnak nevezzük mi, klímanók ezt a napot, mert a hó végre elolvad, és láthatóvá válnak azok az eldugott, megbújó szemétkupacok az utcákon és tereken, amik eddig a fehér takaró alatt meglapulhattak. Mindentbele Béla pedig hatalmas orrával könnyedén kiszimatolta ezeket a rejtőzködő szemétkupacokat.
Pont ezen a napon történt, hogy Mindenbele Béla orra nagyot szippantott egy városka félreeső utcasarkán, amikor valami rettentő bűzös fuvallat ütötte meg az orrát.

- Roppan különös, lássuk csak – dünnyögte magában, és ahogy halad a szag nyomán, találgatni kezdett – ühüm, igen, van benne valami műanyag… Talán egy tekercs rozsdás huzal is… dohány és újságpapír… és – még jobban kitágította az orrlyukait – áhá! Ez nem lehet más, mint…
De már látta is maga előtt, amit az orrával megfejtett: magányos alak álldogált a szemközti kapualj beugrójában. A háta kissé már hajlott volt, de most mintha nagyobb súlyt cipelt volna, egészen összeroskadva állt: Bandi bácsi, a városka öreg utcaseprője, a kukamanó egyetlen emberbarátja.

- Seprűforgató szép jó napot kívánok! Rég nem találkoztunk már!- köszöntötte illedelmesen kollegáját a kukamanó.

- Áh… jó napot? Mi a jó ebben a napban? – dörmögte vissza bánatosan Bandi bácsi.
Mindenbele Béla felmászott a szemétgyűjtő taliga szélére, onnan is a seprű tetejére. Ilyen közelről már a szomorúság kesernyés szagát is érezhette minden szemetet kiszagoló orrával. Mert bizony nem csak a hulladéknak van nyoma a levegőben, de az érzések felhői is ott kavarognak gazdáik körül. Mindenbele Béla szerint ezek a szomorúság-felhők ugyanolyan eltakarításra váró szagok voltak, mint bármelyik eldobott csoki papír vagy elhullajtott banánhéj."

Klímanó karakterek

Mindentbele Béla első vázlatrajza mellett találtam néhány hasonló kis vackot, amik az első tollvonások voltak a klímanóim felé. Nem tarom most magamnál hosszú ideig a szót, hátha magatokhoz ragadjátok egy-egy komment erejéig, két karácsonyi masni meghúzása között.

Papír Apó

Pille Panni

Mindentbele Béla

Klímanó csapat

Még ennél a korainak mondható pontnál írok egy olyan bejegyzést, ami valamennyire összefoglalja, rendszerezi az eddigieket, illetve átláthatóbbá varázsolja az egész történetet. Ez persze több mindenkinek jó:

- mindenekelőtt nekem, hogy rendet teremtsek a felhalmozódott én-közlési szándékomban,
 - a rendíthetetlen figyelmű olvasóknak, akik eddig is olvasták a blogot, ám még nem biztosak a dolgukban, és fontolgatják, hogy zseni vagyok-e, vagy őrült,(remélem, hamar rájönnek, hogy egyik sem)
- És azoknak a halált megvető bátorságú leendő olvasóknak, akik most klikkelnek először erre az oldalra.
Jöjjön tehát néhány csontszáraz tény, hogy tisztán lássunk:

Cím: Hulladék Históriák - klímanó történetek
Tervezett megjelenés: 2013. 01.31.
Kiadás: magánkiadás, limitált példányszámban(első kiadás), Boldogságban Felcseperedni Alapítvány támogatásával.

A történet:

Alapgondolat: Mindennek, ami itt a Földön létezik, van egy kis manója, aki mindent tud a saját rábízott feladatáról. Ez a könyv azokról a manókról szól, akiknek a feladata a világban a szelektív hulladékgyűjtés, tisztogatás, újrahasznosítás. Itt feltétlenül meg kell említenem, hogy a történetek megírásánál próbáltam kerülni az unalmas hegyi beszéd stílust, illetve a gügyögés és szentimentalizmus fekete lyukába se akartam bele esni. Olyan történetek ezek, amikben észrevétlenül vannak adagolva a fontos tudnivalók.

A mesék:

Azzal a bevezető mesével kezdődik a könyv, amit már olvashattatok egy korábbi bejegyzésemben. Ezt követi Mindentbele Béla meséje, ahol az elfáradt kukamanó társakat kap maga mellé a szemét gyűjtögetésének egyre nagyobb munkájához:

- egy papírmanót: Papír Apó személyében,
- egy műanyag manót, aki a bájos Pille Panni névre hallgat,
- egy öreg üvegmanót és unokahúgát: Üveg Nénét és Fiola Fiónát,
- egy igazi kalandor lelkületű fém manót, ő Fém Frici,
- végül a nagyszerű kertészt: Komposzt Karcsit.

Mivel én magam se tudok megjegyezni neveket hozzájuk kötött arcok nélkül, így itt egy kép a csapatról, kéretik minden olvasótól egy kommentet hagyni, melyik karakter a legmenőbb!

Kattints rá, nézd meg nagyobban!

Ők lennének hát a klímanó csapat. Minden egyes manó kapott egy-egy mesét a könyvben, a bevezető mesék után olyan történetek következnek, amelyekben valamelyikük a főszereplő. Mindegyik sztori után találhat az olvasó egy informatívabb oldalt, egyfajta üzenetet az adott manótól: mit gyűjtöget pontosan, mi az, ami nem való a kukájába, hogyan hasznosítják az adott hulladék anyagot, mennyi idő alatt bomlik el a természetben (ha elbomlik egyáltalán…)

Meglepiként pedig a könyv végén egy ötlettár hulladékok kreatív felhasználásához, kézműves foglalkozásokhoz, erre a témára átültetett nagymozgásos játékok leírása…

Hulladékollázs

Mielőtt tovább haladnánk a karakterek bemutatásával, és elárasztanám a blogomat még több manóval, közbe szúrok egy bejegyzést a könyv illusztrációiról. Az a mesés gondolatom támadt klímanó rajzolás közben, hogy milyen szép dolog lenne, ha nem csak az ecsetet forgatnám harciasan egy szemét mentesebb jövőért, hanem valóban fel is használnám a hulladék anyagokat a könyv illusztrálásához. Sose voltam valami nagy kollázs fanatikus, mióta a főiskolán leróttam a kötelező köröket kollázs téren, nem is gondoltam rá, hogy még egyszer ollót meg ragasztót ragadok alkotás közben. 

Mégis megtettem, és az ötlet bevált, mert úgy éreztem, sokkal inkább hiteles lesz egy mesekönyv a hulladékról, valódi hulladékok felhasználásával. És nem is utálom annyira a ragasztgatást, mint elsőnek gondoltam. Sőt.

Másfél éve készült el ez a kollázs Mindentbele Béla meséjéhez, ha lemaradtatok volna a sztoriról, úgy most gyorsan görgessetek lentebb egy bejegyzéssel előrébb. Ez a kép ahhoz a megrendítően drámai pillanathoz készült, amikor Mindentbele Béla szemétdombját elársztja a sok idegen anyag, és tanácstalanul áll a nagyra nőtt probléma előtt.

"Hatalmas volt a rendetlenség
és sehogy se lehetett megállítani a szemétkupac növekedését."

És itt van még egy pici kis rajzocska (ilyen kiegészítő, apró grafikáktól is hemzsegni fog a könyv, ígérem), valódi falevelek és Béla, együtt.

"Mindentbele Béla ott kucorgott az ereszem alatt, kezét-lábát behúzva
a kukaruhájába, csak a szeme látszott ki, ahogyan nagyokat pislogott."

Nagy gyűjtögetésben vagyok, a csomagolópapírok, utcán talált sörbontók, lehullott falevelek, elvesztett gombok, boros címkék, tea filterek és PET palackok egyszerre értékes alapanyagokká váltak (és minden, amit a szkennerem még lenyel a torkán).

Szóval? Mit szóltok a kollázs dologhoz?